Változik májustól a munkába járás költségtérítése
Változik májustól a munkába járás költségtérítése
GAZDASÁGI VEZETŐK FIGYELMÉBE!
Változik májustól a munkába járás költségtérítése
39/2010. (II.26.) Kormány rendelet A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről (Magyar Közlöny 2010/27. szám)
Május 1-jétől módosultak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai, a régi kormányrendelet ettől kezdve hatályát veszti.
Míg a hatályos szabályok nem részletezik a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésre jogosultak körét, addig május 1-jétől költségtérítésre jogosultnak minősülnek a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony alapján foglalkoztatott személyek, a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a bírók, az ügyészek, az igazságügyi alkalmazottak, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai. Május 1-jétől költségtérítés csak a magyar, illetve az EGT-állampolgárok számára adható.
Az új rendelkezés szerint költségtérítés a jelenleg is meghatározott közösségi közlekedési eszközök mellett a napi munkába járás és a hétvégi hazautazás esetében a menetrend szerint közlekedő hajókra, kompokra és révekre, valamint hétvégi hazautazásnál a légi közlekedési járművekre váltott bérlet, illetve menetjegy alapján is elszámolható.
Változás a korábbi szabályokhoz képest, hogy a munkáltatóknak a költségtérítés szempontjából már nemcsak a teljes árú, hanem a kedvezményes menetjegyet és bérletet is el kell fogadniuk, valamint a jogszabályban felsorolt közösségi közlekedési eszközök mindegyikénél egységesen az ár legalább 86 százalékát meg kell téríteniük. (A HÉV és a busz 80 százalékos támogatási megkülönböztetése tehát megszűnik.)
Nem változott, hogy továbbra is csak a bérlet, illetve jegy leadása kötelező, és nincs szükség sem a munkavállaló, sem pedig a munkáltató nevére szóló számla beszerzésére.
Május 1-jétől szintén új előírás, hogy a munkavállalóknak a költségtérítés igénybevételével egy időben nyilatkozatot kell tenniük a lakóhelyükről és tartózkodási helyükről, valamint arról, hogy ezek közül melyik címről járnak be a munkahelyükre. Nem elég a lakcímkártya, mert abban több cím is szerepelhet, arról kell nyilatkozni, hogy honnan jár nap mint nap dolgozni, vagy éppen hova jár haza hétvégére.
Május 1-jétől a hétvégi hazautazások költségtérítése nem haladhatja meg a havi 30 ezer forintot még akkor sem, ha az utazás légi közlekedési eszközön történik. A hétvégi hazautazások költségtérítésének havi korlátját 2011-től minden év január 25-ig teszik közzé. (Hazautazás: a tartózkodási helyről - a munkavégzés rendjétől függően - legfeljebb hetente egyszer a lakóhelyre történő oda- és visszautazás) A NAPI MUNKÁBAJÁRÁS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSÉRE NEM VONATKOZIK A 30000 FORINTOS KORLÁTOZÁS!
Új előírások lépnek életbe a nem közösségi közlekedéshez kapcsolódó költségtérítésekben is. A személyi jövedelemadóról szóló törvény előírásai alapján abban az esetben, ha a munkavállaló nem minősül mozgáskorlátozottnak, és lakóhelye, illetve tartózkodási helye és munkahelye között közösségi közlekedés igénybevételével munkába tud járni, illetve haza tud utazni, akkor a kilométerenként 9 forint összegű költségtérítés csak úgy adható adómentesen, ha a munkavállaló munkarendje miatt nem, illetve csak hosszú várakozással tudna közösségi közlekedést igénybe venni. Az új jogszabályi előírások 2010. május 1-jétől meghatározzák, hogy hosszú várakozásnak azon időtartam minősül, ami a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, és meghaladja az út megtételéhez szükséges időt.
Tekintettel az új előírásra, május 1-jétől az adómentesség érvényesítéséhez a munkáltatóknak igazolniuk kell, hogy munkavállalójuk közösségi közlekedést valóban csak a menetidőt meghaladó várakozási idővel tudna igénybe venni.
Az összefogaló nyomtatható letöltése







