TÜKÖRKÉP - Osszuk meg fotóinkat az iskolai TEREMTÉS HETE programokról!
A Katolikus Pedagógiai Intézet szakmai gondozásában levő iskolákat, óvodákat hívjuk, hogy teremtés heti rendezvények híreit, fotóit osszuk meg egymás között! Örüljünk közösen, merítsünk ötletet, abból, hogy rátekintünk intézményeink sokszínű aktivitására a környezetünk óvása, felelősségünk tudatosítása érdekében.
A magyar keresztény egyházak körében pár éve kezdett meggyökerezni az a nemzetközi kezdeményezés, hogy szeptember-október folyamán ökumenikus módon ünnepeljük meg a Teremtés Hetét, és fordítunk fokozott figyelmet a teremtett világ védelmére. Az időpontválasztáshoz a különböző keresztény hagyományok, és a környezetvédelmi mozgalmak is alapot adnak.
Hazánkban szeptember utolsó és október első hetét javasoljuk a közös ünneplés és közös cselekvés kiemelt időszakának.
A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek. Kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében: meghívott előadó, projekt nap, családi nap, közös környezetjavító tevékenység, kirándulás egy közeli természetvédelmi területhez vagy más, a diákjaink, gyermekeink számára vonzó forma mind alkalmas lehet arra, hogy a környezet iránti nagyobb felelősségre ösztönözzön.
És nemcsak a cselekvés fontos, hanem az összefogás is, amelynek egyik módja a kommunikáció: osszuk hát meg együtt annak hírét, ami jó történik közöttünk!
Intézetünkben az idei tanévtől új munkacsoport működik a teremtésvédelmi szemlélet segítésére. A készülő új honlapunkon felkínált gondolatok, kezdeményezések elsősorban az intézményeinkben dolgozó pedagógusokat célozzák, de nem azzal a szándékkal, hogy valamiféle belterjes gondolkodásmódot hozzanak létre, hanem hogy segítsék megnyílni diákjaikat, rajtuk keresztül kapcsolódó embereket; környezetük, embertársaik felé; legyenek ők az Isten által annyira szeretett világ fenntartható fejlődésének motorjai.
Ennek a sokszálú kezdeményezésnek egyik eleme ez a felhívás is!
A beküldött fotókból kollázst készítünk, valamint megjelenítjük egy Magyarország térképen a beküldött képeket, leírásokat a KaPI honlapján.
A részvétel módja:
Beküldés: 2023. szeptember 25 – október 10. között lehetséges
A regisztrációs felület itt elérhető.