Intézmények bemutatkozása

Intézmények bemutatkozása


Ifjúság és világkép

Tisztelt Intézetvezető!

 A Mester és Tanítvány pedagógiai folyóirat 2010. évi 3. számának (27. szám) témája: Ifjúság és világkép.
Óvodás korosztály esetében például arról lehetne beszámolni, hogy az óvodában eltöltött három év folyamán hogyan alakítható, formálható a gyermekek keresztény világképe.
Általános iskolás korosztállyal foglalkozók beszámolhatnak az általuk alkalmazott jó módszerekről.
Örömmel vennénk, ha a középiskolák bemutatnák azokat az egyedi, sajátos, az iskolára különösen jellemző módszereket, amelyekkel megalapozzák és formálják diákjaik keresztény gondolkodásmódját. A középiskolások már az élet kapujában állnak. Ez a korosztály már nehezebben fogadja el az irányítást. Mégis a további életükre kihat, amit az iskolában tapasztaltak. A visszatérő, már a felnőtt életben részt vevő diákokra hogyan hatott az iskola? Hogyan őrizték meg a keresztény világképet?
 Amennyiben ezekről az intézményük gyakorlatában van tanulságos példa vagy tapasztalat, – és ezt szívesen megosztanák – akkor kérem, hogy összefogott, mintegy 2000-3000 karakternyi terjedelemben (1-2-3 oldal) készítsen/készíttessen a témákról egy-egy beszámolót a folyóirat számára.